Igen, az újév óta rengeteg idő eltelt csöndben. A tavasz még simán csak elcsúszott, de a nyár sajnos mást is hozott. Nicole (nevezzük így őt, ami természetesen egy fiktív név), nincs már velem.

(…)

...ez történt és ezzel nagyon sok minden megmutatkozott és meg is változott.
Nem panaszkodom, mert valójában rengeteget adott is nekem ez a nyár, azzal együtt, hogy elvette a nőt, akit a világon a legjobban szerettem. 

Új munkát, hivatást, tengernyi képzést és információt, egy igaz barátot (ami nagy kincs, de tényleg) elképesztő kihívásokat, megugrandó célokat, projekteket, végtelen motivációt és egy - az év végéhez képest - 14 kilogrammal (!) könnyebb testet. Szóval van mit mesélnem, mert akármi is jött, ezúttal nem engedtem el a gyeplőt. Sőt, minden eddiginél keményebben tartottam - de erről szintén majd később. 

(…)

Érdekes párhuzam, hogy egy nagy példaképem is valahogy így indult el a maga rögös útján a végtelen sikerei felé: Balogh Tamás.
Igen, a mocskos szájú, sokszor pökhendi, Lifetiltes Balogh Tomira gondolok, akinek a munkásságát már azokban az időkben megismerhettem, amikor még Benedek Bence néven publikált és – hogy úgy mondjam – egész más szemmel nézett a világra. Ő is egy szakítás kapcsán kezdett blogolni és komolyan foglalkozni magával. 

Nem fogok ömlengeni, sem szidalmazni öncélúan, de muszáj pár szó erejéig kitérnem rá. Szóval jómagam egészen biztosan másképp kommunikáltam volna számos dolgot (talán ma már egyébként ő is egy-kettőt), de az tény, hogy amit elért, ahogyan elérte, az számomra abszolút példaértékű.

Jó látni azt, hogy ő tényleg „egy srác a telepről”, egy „közülünk”, valaki, akinek igenis sikerült. Aki a legnagyobb szar után fogta magát talpra állt és szépen odavágott a világnak. Valami ilyesmit szeretnék én is elérni.
Bármilyen nevetségesen lehetetlennek tűnik is ez most innen, igen, ez az álmom.

Ehhez persze rengeteget kell dolgozni és tanulni.
És ugye akkor is szeptember van, ha az utolsó napjának legvégső órái is zajlanak épp. Ez a hónap pedig számomra egész életemben a megújulás hava volt, a tanulás, a fejlődés egy-egy újabb fejezetének szimbóluma. 
És igazából egyre inkább az megint.

Emlékszem mennyire imádtam, hogy vártam minden évben a nagy visszatérést a sulikba, hogy megmutassuk magunkat, két és fél hónap szünet után.
Az érzés most is tök ugyanaz: nagy változások történtek a nyáron és most még komolyabbak állnak küszöbön.

És ha már tanulás és tanév: visszaültem (végre!) a sulipadba is.
Olyannyira, hogy azon a különleges magániskolán és egy másik képzésen túl, amelyekhez visszatértem, szóba került még egy tanulmányi szerződéses diploma is az új cég kapcsán, ahol elképesztően komolyan veszik a (ki)képzésemet.

De ez már, egy másik történet (vagy poszt, ha úgy tetszik).
Most elsősorban azért tértem vissza, hogy feltegyem a (szigorúan költői) kérdést: ugye az megvan, hogy a beach-body télen készül? 

...meg persze, hogy bemondjam az új szlogent:
 

„Summer 2020 - I'm waiting for you..!”

…